Az időjósok egész napra esőt jósoltak és sajnos nem is tévedtek. Már reggel lógott a lába az esőnek és hamarosan el is eredt. Látszott, hogy valóban nem is fog elállni estig, de ha már esnie kellett, nem is jöhettek volna jobbkor az esőfelhők.

Egész napra múzeum és városnézés volt betervezve, abba pedig nem tud belezavarni holmi esős időjárás. A bázis körül tettünk egy hatalmas kört és igyekeztünk minden látnivalót útba ejteni. A nap során 87 km hosszú utat tettünk meg, a szép nagy kör során a Duna mindkét partján megnéztük, amit lehetett.

Első látogatásunkat a Aggstein városában tettük, ahol 300 méter magas sziklán büszkén, fenségesen trónol Aggstein vára. Talán a legfontosabb vár volt Ausztriában, ma a környék egyik legszebb kilátóhelye.

A vár több udvara és tornya is bejárható, bármelyik ablakából vagy tornyából gyönyörűséges kilátás tárul a szemünk elé. Kétség sem férhet hozzá, hogy a Duna és a környező völgy fölé magasodó vár rásegített várura tekintélyére. Eddig ezen az egy helyen kellett belépő jegyre költenünk.

Mivel a Spitzben lévő Hajózási Múzeum, amit meg szerettünk volna nézni, ebédszünet miatt zárva volt és az eső miatt azt sem mondhattuk, hogy addig sétálunk egyet a városban, átmentünk a közeli  Mühldorfba, ahol egy aprócska, meghitt Pékmúzeumba menekültünk az égi áldás elől. Nagyon kedves és nagyon lelkes hölgyek vezettek minket körbe a különböző korok pékeszközei között, aztán az igényesen berendezett kis üzletben, ahol mintha megállt volna az idő. Igazán érdekes volt megtekinteni a most is nagy márkanevek korábbi termékeit. A kis boltocska kínálatában igen széles választékban lehtetett találni Henkel, Oetker, OMO és HAAS termékeket. Nekem személy szerint az eredeti Suchard Milka csoki tetszett a legjobban.

Kipróbálhattuk a régi nyomógombos pénztárgépet is.

Mivel a múzeum egy csinos kis kávézóval van egy helyen, gyakorlatilag kihagyhatatlan volt egy jó kávé elfogyasztása. Mire mindezzel végeztünk indulhattunk is Spitzbe, hiszen kinyitott a múzeum.

Spitz an der Donau önmagában is egy csodálatos település. Ha egy kicsit barátságosabb lett volna az időjárás, akkor a csaknem két km hosszú forgalommentes Duna parti sétányát is megnézhettük volna. Ehhez valahogy most egyikünknek sem fűlött a foga. A júliusi Spitzben tartott Marillen-kirtagot (kajszibarack-ünnepet) is lekéstük sajnos, úgyhogy nekünk maradt a Hajózási Múzeum. Ez nem volt kevésbé izgalmas program és ami fő, fedett és száraz helyen tudtuk megtekinteni.

A kiállítás a Dunai hajózás két évezredes történetét és fontosságát mutatja be interaktív formában. Nem csak leírásokat olvashatunk és hangfelvételeket hallgathatunk meg mindezekről, hanem például kipróbálhatjuk hogyan kell kötni a különböző tengerész csomókat, hogyan kell alumínium lemezből hajókapcsot hajlítani.

Láthatunk rengeteg hajó modellt, dunai hajóvontató lovak szerszámait, csáklyákat, csigákat, régi térképeket. A folyón felfelé hajózás jelentette ugyanis a gőzhajó feltalálásáig a legnagyobb gondot. Addig rengeteg emberre, igavonó állatra és műszaki megoldásra volt hozzá szükség. A monarchia kori utazó közönségről is sok mindent megtudhatunk kezdve a hölgyek által viselt csodaszép ruhákkal a különböző utazó ládákig. Összességében nagyon érdekes és tartalmas időt töltöttünk el itt. De ez még nem a végállomása volt a mai napnak.

A sátrunk most a Duna túloldalán állt. Olyan sokszor csodáltuk már meg a kempingből elénk táruló látképet, hogy eső ide vagy oda, mindenképpen tennünk kellett egy rövid sétát a csodálatos Dürnsteinben.

Ezt a tündéri kis városkát gyakran Wachau szívének is említik és már az 1019 évi krónikák is megemlékeznek róla. A filmesek is gyakran használják díszletként, gyakran tűnik fel filmsorozatok díszleteként (Donauprinzessin). A városkát kb. ezren lakják, túristából ennek a többszöröse fordul meg itt évente. Érdekesség, hogy a dürnsteini erődben maga Oroszlánszívű Richárd is raboskodott egy rövid ideig. Ha az időjárás egy kicsit kegyesebb lett volna hozzánk, akkor bizonyára sokkal hosszabb időt tölthettünk volna itt, így sajnos nem tudtunk túl sokat sétálni az ódon utcácskákon.

A nap utolsó állomása a Stift Göttweig (Göttweigi apátság). Ezt a helyet már a kelták is kultikus helyként tisztelték a Kr.e. VI. évszázadban. A Duna völgyében a község fölé magasodva áll az apátság és a régi kolostor, amit Passau főpapja alapított. hatalmas épülete már messziről nagyon impozáns.

Az apátságot egy a XVII. században pusztító tűzvész után építették újra, azóta látható a mostani formájában. A nagy területet elfoglaló épületegyüttes a tengerszintje felett 425 m magasan található, így nagyszerű kilátás nyílik a környező göttweigi dombokra.

Több kiállítóteremben igen gazdag művészeti gyűjteményt lehet megtekinteni. A gyönyörű falfestések és freskók színgazdagsága lelket és szívet melengető a kinti szürke esős idő után.

A lelki és intellektuális abrak segített felülemelkedni a kinti cudar időjárási körülményeken és mosolyogva indultunk vissza a bázisra, hogy megnézzük, vajon elázott-e mindenünk, vagy sem.

Szerencsére a „károk” minimálisak voltak és mire visszaértünk az eső is lassan elállt. Így fáradtan dőlhettünk be a csak kicsit nedves „ágyunkba”.