Elázásunk másnapján elérkezett az ideje, hogy szedjük a sátorfánkat. Ennek nem feltétlenül az időjárás volt az oka, az is közrejátszott, hogy a helyünkre is volt már foglalás.

Egyébiránt más elfoglaltságok vártak ránk a nap hátralevő részében. Az időjárás előrejelzés miatt az Alpokba tervezett igen izgalmas programjainkat előbbre kellett hozni, hiszen azokról semmiképpen nem akartunk lemondani. Az időjósok szerint ha a tervezett menetrendet tartottuk volna, akkor a rosszidővel egy időben értünk volna oda. A kötetlen programok legnagyobb előnye azonban az, hogy bármikor felcserélhetőek, átrendezhetőek.

Így történt, hogy szombaton áthelyeztük a székhelyünket Lunz am See-be, az Ötscherland Camping-be. Ezzel megkezdtük nyaralásunk második, hegyvidéki szakaszát, hiszen elkanyarodva a Dunától ez a kemping már egy kicsit hűvösebb éghajlaton, a tengerszint felett 605 méter magasan található.

 Kicsit félre kellett tennem a gépet, hogy végig gondoljam, milyen szavakkal tudnám ecsetelni nektek a látványt és az érzést, amikor a kempingbe behajtottunk. Szerintem egyikünk sem találta a szavakat. Leginkább a „Hűűűű!” és az „Aztaaa!” kifejezések hangzottak el a szánkból. A hegyek között egy völgyben fekszik az igencsak családias hangulatú kis kemping. Bensőséges hangulatához a rengeteg hatalmas fa és a Pazar panoráma mellett nagyban hozzájárul az az igen fürge folyású patak, ami mellett a kemping kialakításra került és ami mellé a sátrunkat felvertük.

A magasságnak és a körülöttünk lévő hegynek köszönhetően már megérkezésünkkor egyértelművé vált, hogy itt nem a kánikula lesz a jellemző és estére nagy valószínűséggel kicsit vastagabb pizsamára lesz szükség. De hát erre vágytunk, ezért jöttünk ide.

Nem vacakoltunk sokat, sec perc alatt felállítottuk a sátrat és elővettük a következő napirendi pontot.

Az Ötscher Tropfsteinhöhle nevű közeli barlangot látogattuk meg. Azt már most le kell szögeznem, hogy az itteniek egy kicsit másként értelmezik az idő, a távolság és az út meredekségének viszonylatát. Bárkit megkérdeztünk arról, hogy milyen messze az út, ragyogó arccal csak annyit mondott, hogy kb. fél óra, háromnegyed óra. Azt senki nem mondta, hogy a hegynek felfelé kell megtenni az utat egy elég instant emelkedőn, ami valóban nem túl hosszú, viszont kb. 300 méteres szintkülönbséget takar. Nem tettek túl sok kacskaringót az útba, hogy a lejtésen enyhítsenek egy kicsit. Biztosan azért mosolyogtak, mert ők már lefelé tartottak.

Az út közepe táján egyébként könnyítésként beraktak „néhány” egy hasadékon átívelő lépcsőt, ami azért volt különösen izgalmas, mert az előtte lévő kaptatón elfáradt, remegő lábbal kellett megmászni. Így aztán nem csak azért cidrizett a lábam, mert amúgy félek az ilyesmitől, hanem azért is, mert igyekeztem állva maradni.

Egyébként a viccet félre téve az út szépséges és igazi őserdőn vezet át. A folyamatos párának, a rengeteg csapadéknak és pataknak köszönhetően nagyon dús az aljnövényzet is, gyakorlatilag a sziklás részeken is alig találni csupasz területet, mindent burjánzó növénytakaró borít. Akár meredek volt, akár nem, nagyon jó kis kirándulás volt.

Az út végén található a barlang bejárata. Nagy szerencsénkre félóránként van túra, így pont annyi időnk maradt, hogy a kirándulás után igyunk és szusszanjunk egyet.

Felszerelkeztünk sisakkal és elemlámpával, valamin magunkra öltöttük a magunkkal cipelt melegebb ruházatot is, hiszen rutinos barlang járóként tudjuk, hogy a lenti hideg csontig hatol. Nagyon kedves túravezető bácsi gondjaira voltunk bízva, amikor megtudta, hogy magyarok vagyunk, rögtön kerített magyar nyelvű leírást és jelezte, hogy mindig szólni fog, amikor a mondandójában a következő ponthoz ér, így a gyerekeknek el tudjuk olvasni az aktuális leírást.

És végre elindultunk. Mindig nagy élmény, amikor az ember bepillantást nyer a föld mélyének világába. nagyon szeretjük ezeket az alkalmakat, olyan titokzatos, sose volt, mesebeli világ tárul a szemünk elé. Különösen a kisfiam szereti a barlangokba, bányákba történő kirándulásainkat, gyűjti a trófeákat – na nem a barlangból, hanem a mellette lévő shopból -, soha nem jövünk el az ilyen helyekről egy kristály, egy „meteorit” vagy egy igazi „gyémánt” nélkül.

Most is Bence haladt az élen, le nem vette a szemét a túravezető bácsiról, ahol kellett világított a lámpájával, ahol kellett kikapcsolta. Nagyon szép kis barlangot volt szerencsénk meglátogatni. Néhol egészen keskeny részeken kellett átsiklani, néhol csak guggolásban fértünk át és elég sok helyen adtunk hálát az igen remek sisakért.

A lefele út pedig már meg sem kottyant. Gondolom mi is csak vigyorogva bizonygattuk volna, hogy az út felfelé csak 30-45 perc. Azért persze elfáradtunk mindannyian, úgyhogy eldöntöttük, hogy a napba már csak kifejezetten pihentető program fér bele.

A Niederössterreich kártya egyik nagy előnye, hogy a vele igénybe vehető programok nem csak kulturális természetűek. Simán fel lehet keresni vele strandokat és élményfürdőket is. Ezek pedig itt Ausztriában szinte minden sarkon teremnek, még kisebb községekben, falvakban is található legalább egy uszoda. Igaz, hogy a kártya csak egyszeri belépésre jogosít, de az nekünk pontosan elegendő volt.

Fel is kerestük az egyik ilyen helyi uszodát (Allwetterbad Scheibbs) a közelben, ahol kültéri úszómedence, beltéri pezsgőfürdő, egy betről induló, a kültéri medence felett hurkot csináló, benti részre érkező csúszda és egy benti, kicsit melegebb vizű, 60 cm-ről induló és kb 1,5 méterig mélyülő medence várt minket. Azt hiszem ez a kínálat mindannyiunk igényét maximálisan kiszolgálta. Ott is maradtunk igen sokáig.

Majd fáradtan, egy teljes nappal a hátunk mögött tértünk vissza sátrunkhoz, ahol egy kicsit meglepődve meglátszó lehelletünkön merültünk mélységes álomba.