Augusztus 18.-án este új "szerelembe" estem. Olyan találkozásban volt részem, amilyet álmomban sem gondoltam volna, vagy ha mégis, akkor az leginkább valami rémálom féle lehetett. 

Akik ismernek, azok tudják, hogy mindenféle állattal jó barátságban vagyok. Nagyon kevés olyan van közöttük, akinek nem keresem a társaságát. Tulajdonképpen még őket is szeretem, de van bennem egyfajta viszolygás velük szemben, ami miatt megtartom a kellő távolságot. 

Fénykép, ismeretterjesztő film jöhet, a közvetlen kontaktusnak még a gondolatától is feláll a szőr a hátamon. Szerintem vagyunk így ezzel egy páran. Ki tudja honnan jönnek ezek a veleszületett ellenérzések? Ki az egértől, ki a kígyótól, van aki a pókoktól fél. Felsorolni sem lehet, hány állatkának nincs esélye sem, hogy megmutassa nekünk a belső szépségét. 

Bevallom nekem a denevérekkel volt meglehetősen hűvös a viszonyom. Kertes házban lakunk, teljesen természetes számomra a gondolat, hogy a kert és a ház bizonyos részeit meg kell osztanom bizonyos apró szomszédokkal. Az apró repkedő batman-ekkel azonban sokkal távolságtartóbb voltam, mint ők velem. A kertben töltött nyári estéken nem igazán tudtam elterelni a figyelmemet a fejem fölött repkedő apró bőregerekről. 

Amikor a Duna-Ipoly Nemzeti Park honlapján megtaláltuk ezt az éjszakai programot, érdekes, hogy az előbbiek ellenére sem volt kétségem affelől, hogy ezt mindenképpen látni kell. Madár gyűrűzésen már sokszor vettünk részt, kisebbik lányomat néha már segítőnek is felkérték ilyen alkalmakra. Denevérhálózásról azonban még csak nem is hallottunk mindezidáig. Mindannyian nagyon kíváncsiak voltunk a kuriózumnak - számunkra mindenképpen az volt - számító programra függetlenül a kis állatokhoz való viszonyunktól.

Én személy szerint úgy terveztem, hogy tisztes távolból figyelem majd az eseményeket, semmiféle esélyt nem adva a közvetlen kontaktusra. Így terveztem...

A programot a Börzsönyben szervezték a Bajdázói-tónál. Ahhoz hogy odajussunk, először egy 1,5 órás autóutat, majd egy sokkal szórakoztatóbb és kellemesebb 1,5 km hosszú túrát kellett megtenni. A túra egy gyönyörűen karbantartott, játékos feladatokkal telerakott tanösvényen vezetett végig a tóig. A sok esőnek hála az utat végig rengeteg gomba szegélyezte, ettől egészen meseszerűnek hatott. 

Még világosban értünk a tóhoz, így nem csak körbe járni, hanem körülnézni is volt még alkalmunk. A tóban lakó egyetlen vadon élő hazai teknősfajunk a mocsári teknős képviselőivel sajnos már nem találkozhattunk. Ahhoz már nem volt elég erős a napsütés, hogy a vízparti köveken napozzanak.

A tó négy oldalán előkészített hálókat azonban meg tudtuk nézni. A program vezetője elmondta, hogy a hálózás alatt 5-10 percenként körbe kell járni, meg kell nézni a hálókat, hogy nem akadt-e bele egy-egy figyelmetlen denevér.

Aztán ahogy sötétedett, kifeszítettük a hálókat és izgatottan vártuk, hogy mikor lesz az első kapás. Előkerültek a zseb- és fejlámpák és előkerült egy zsebrádióhoz hasonló eszköz is. A masina azonban nem a rádióadást közvetítette felénk, hanem a denevérek mi fülünk számára nem hallható beszédét alakította át úgy, hogy az este hirtelen megtelt hangokkal. Egészen döbbenetes volt. Ha nem is láttuk, hallani most már halhattuk, hogy nem vagyunk egyedül a sötétben.

Amikor az első kis vendégünk fennakadt a hálón, akkor adtam fel távolságtartásom első néhány lépését. A befogott jószág sokkal kisebb volt, mint amekkorának elképzeltem. Csukott szárnyakkal valójában nem volt nagyobb egy kisegérnél. A mérés megmutatta, hogy a súlya sem sokkal nagyobb, mindössze 5 gramm. A vizsgálat alatt a hangátalakítóban folyamatosan kattogtak valószínűleg nyomdafestéket nem tűrő "szavai". Egy kis tavi denevérhez volt szerencsénk.

Amikor a gyerekek kinyújtott újjukkal megsimogathatták selyem finomságú szárnyát és kis szőrös hátát, teljesen elmúlt minden ellenérzésem és csatlakoztam. Szó sem volt már távolságokról. Alig vártam, hogy minél több társával megismerkedhessek.

Mint megtudtam, Magyarországon kb. 28 denevérfaj él, ezek közül nem egy elő szokott fordulni a tó környékén. Ez később be is bizonyosodott, találkoztunk szoprán  törpedenevérrel és az igen ritka nimfa denevérrel is.

(a nimfa denevér fotója nem saját)

A befogott és megvizsgált állatokról természetesen feljegyzik az adatokat. Az is kiderült, hogy sok esetben nem is olyan egyszerű meghatározni, hogy a befogott állatka melyik fajtához tartozik. 

Rengeteg érdekes tényt is megtudtunk. Tudtad például, hogy egyes denevérfajták akár 30 évig is elélhetnek? Rengeteg kérdés hangzott el kicsiktől és nagyoktól is, persze mindegyikre választ is kaptunk.

Az alapos vizsgálat után természetesen mindenkit útjára engedtünk. A gyerekek emelték őket óvatosan a magasba. Addigra már egy csepp viszolygás sem maradt bennem. Sőt! Magam is szívesen a kezeim közé fogtam volna valamelyik apróságot, hogy jó utat kívánjak neki. Talán majd legközelebb! Keresni fogom a lehetőséget.